Együtt hatékonyan

2016. 08. 20., szo - 08:57
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Együttműködési megállapodást kötött 2016. augusztus 18-án a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön.

A megállapodás hatálya a szakmai együttműködést erősíti és a két szervezet valamennyi szintjére kiterjed. Az egyezmény szabályozza többek között a katasztrófaveszély esetén, illetve katasztrófa bekövetkezésekor felmerülő közös teendőket, az egészségügyi válsághelyzetben végrehajtandó feladatokat, valamint kitér a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet miatt kialakuló feladatok ellátására is.

A hatóságok együttműködésének alapja továbbra is a kölcsönösség, a pontos kapcsolattartás és a közös feladatok végrehajtásában egymás segítése. Az egyezmény határozatlan időre szól, amit szükség esetén a felek felülvizsgálnak és módosítanak.

A dokumentumot Dr. Nagy László r. dandártábornok, megyei főkapitány és Dr. Budai István bv. ezredes a Balassagyarmati Börtön és Fegyház parancsnoka látta el kézjegyével.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.