Egységes Belügyi Bűnügyi Szaktanfolyam Körmenden

2014. 06. 20., p - 12:55
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizennégyen tettek eredményes vizsgát.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolával közösen kihelyezett szaktanfolyami képzést indított a bűnügyi beosztásban dolgozó tiszthelyettesek részére 2014. május 19-én.

Az elméleti és a gyakorlati ismereteket a szakközépiskola tanárai és a főkapitányság kijelölt munkatársai oktatták. Az egy hónapig tartó felkészítést követően a résztvevők eredményes vizsgát tettek.

 

A tanfolyam zárásaként Hollósi Gábor r. ezredes, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola igazgatója és dr. Tánczi Tibor r. ezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese a szakközépiskolában, 2014. június 20-án ünnepélyes keretek között adta át a tizennégy tiszthelyettes részére kiállított bizonyítványokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.