Bűnügyi vezetők szakmai találkozója Balatonfüreden

2016. 08. 11., cs - 09:45
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idegenforgalmi szezon bűnügyi feladatait, eredményeit egyeztették a szakmai vezetők.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányságon tartottak megbeszélést 2016. augusztus 10-én délelőtt a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkájában együttműködő Siófoki, Barcsi, Marcali, Keszthelyi, Tapolcai, Balatonalmádi és Fonyódi Rendőrkapitányság bűnügyi vezetői. Az értekezleten részt vett a Balatonfüredi Rendőrkapitányság vezetője, Regdon László rendőr ezredes, a Siófoki Rendőrkapitányság vezetője, Kasznár Gyula rendőr alezredes és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője, Baráth Attila rendőr alezredes is.

A szakmai fórum célja a bűnügyi helyzet értékelése, az elmúlt időszakban történt bűncselekmények, azok közötti azonosságok áttekintésese, a sorozatok kiszűrése, valamint az idegenforgalmi szezon hátralévő feladatainak, az együttműködési lehetőségeinek egyeztetése volt.

A fórumon Baráth Attila rendőr alezredes hangsúlyozta, hogy a rendőrség továbbra is kiemelten fontosnak tartja a Balaton-partján élő lakosság és az oda érkező turisták közbiztonságérzetének fenntartását.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.