Beszámolt a megyei rendőrfőkapitány Kaposváron

2018. 05. 18., p - 14:16
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Somogy Megyei Közgyűlés egyhangúlag elfogadta a főkapitányság éves beszámolóját.

Molnár Gábor r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány 2018. május 18-án számolt be a közgyűlés előtt Somogy megye 2017. évi közrendjének, közbiztonságának alakulásáról. A főkapitány kihangsúlyozta,  hogy 2010 óta folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma és nőtt a nyomozáseredményesség. Végezetül megköszönte az együttműködők támogatását és a velük történő folyamatos kapcsolattartást, amely elengedhetetlen a további hatékony együttműködés érdekében.

A közgyűlést dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes is megtisztelte jelenlétével. Elmondta, hogy a megye főkapitánya által bemutatott szakmai prezentáció magáért beszél és kiemelte, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság továbbra is minden lehetséges segítséget megad a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságnak az eredményes munka elősegítésének céljából.

A Somogy Megyei Közgyűlés megköszönte a rendőrség munkáját, majd a jelenlévő képviselők a beszámolót 13 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.