Az „Év rendőre” Salgótarjánban

2016. 05. 03., k - 14:21
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elismerő címet Tőzsér Roland címzetes rendőr százados vehette át.

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése jutalmazta „Az év rendőre” díjjal Tőzsér Roland címzetes rendőr századost, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály, Vagyonvédelmi-  és Helyszínelő Alosztály főnyomozóját. Az elismerő címet Fekete Zsolt polgármester a város közgyűlése előtt 2016. április 28-án adta át.  

Tőzsér Roland címzetes rendőr százados 1999-től dolgozik a Belügyminisztérium alkalmazásában.  A Rendőrség tiszti állományában, nyomozóként 2008-ban kezdte meg szolgálatát. 2011-ig a Pásztói  Rendőrkapitányság  Bűnügyi Osztályán teljesített szolgálatot, majd saját kérésére a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán végezte munkáját, mivel a szülővárosában élők biztonsága érdekében  szerettet volna tovább szolgálni.  Elhivatottan, precízen és kiemelkedően végzett nyomozói munkájának köszönhetően 2015. évben főnyomozónak nevezték ki. Salgótarjánban a kiemelt jelentőségű bűncselekmények felderítésében, szakmai munkájával, emberi hozzáállásával jó példát mutat kollégáinak. 

Forrás: salgotarjan.hu, Fotó: Kerényi Tamás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.