Átadták a Kenderesi Rendőrőrs felújított épületét.

2013. 07. 17., sze - 15:23
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ünnepélyes keretek közt adták át 2013. július 17-én Kenderesen a rendőrőrs felújított és korszerűsített épületét.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében felújított és korszerűsített rendőrőrsöt adtak át Kenderesen, amelyet a helyi önkormányzat csaknem 10 millió forint pályázati és saját erőből kiegészített összeg felhasználásával, valamint a település lakóinak segítségével alakított ki. A Kenderesi Rendőrőrs beosztottjai a mai kor követelményeinek megfelelő és hivatásukhoz méltó környezetben folytatják munkájukat és végzik napi feladatukat.

 

Az ünnepélyes átadáson beszédet mondott és az átadást szimbolizáló nemzeti színű szalagot átvágta Farkasné dr. Gasparics Emese, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára, Pádár Lászlóné, a település polgármestere és Farkas József r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.