A természeti értékek megóvására

2013. 12. 10., k - 14:34
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A találkozón a társszervekkel végzett közös ellenőrzések eredményeiről számoltak be a résztvevők.

Dr. Tarcsa Csaba. r. dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2013. december 9-én évértékelő értekezleten fogadta a társszervek képviselőit azon együttműködés kapcsán, mely két évvel ezelőtt született az erdő, a termőföldek, a hal-illetve vadállomány megóvása érdekében. A megállapodás értelmében a rendőrség társszerveivel havonta legalább egy közös szolgálatot tart a jogsértések felfedése érdekében, többek között erdészekkel, hivatásos vadászokkal, mezőőrökkel és polgárőrökkel.

 

Az értekezleten a megyei rendőrfőkapitány ismertette az elmúlt egy év közös eredményeit és az elkövetkezendő időszak fő prioritásait. Kiemelte, hogy a jogellenes cselekmények felderítése érdekében a rendőrség eszköztárát még inkább igénybe veszik a leendő ellenőrzések alkalmával.

 

Dr. Tisza Miklós r. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztályvezetője elmondta, hogy a két évvel ezelőtt megkötött együttműködési megállapodás sikertörténetté alakult, mivel egyre több olyan intézkedés történt a közös járőrszolgálatok alatt, ami a megelőzés, illetve a már megtörtént bűncselekmények felderítésének irányába pozitív hatást gyakorolt.

 

A résztvevők elismerően nyilatkoztak az együttműködés eredményességéről, és a természeti értékek megóvása érdekében továbbra is szükségesnek látják a közösen végrehajtott ellenőrzéseket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.