A szombati nap mérlege

2013. 07. 28., v - 08:06
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Forma-1 Magyar Nagydíjon 2013. július 27-én az alábbi események történtek. 

A versenyek és az időmérő edzés jelentős tömeget vonzottak Mogyoródra.

A fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően gépkocsi lopás, feltörés továbbra sem történt a Hungaroring területén.

Szabálysértési feljelentést két esetben tettek a rendőrök, helyszíni bírságot hetven fővel szemben, közel 400 ezer forint értékben szabtak ki. Tilos helyen parkoló autót egy esetben szállítottak el.

A rendőrök az elmúlt 24 órában 809 személyt igazoltattak. Hat személyt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, két férfit pedig azért, mert nem tudták igazolni a személyazonosságukat. Egy nő – aki szexuális szolgáltatást kínált - az előállítását követően szabálysértési őrizetbe került.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.