A Sámson útra költözött a Közlekedésrendészeti Osztály

2013. 06. 20., cs - 15:36
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya székhelyének változásáról

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 2013. június 15-étől a Debreceni Rendőrkapitányság  Budai Ézsaiás u. 4. szám alatti központi objektum területéről  a Sámsoni út 149. szám alá költözött.

 

A telefonos elérhetőségek továbbra sem változtak. Hivatali munkaidőben az 52/516-400-as telefonszám felhívásával a telefonközpontos továbbra is kapcsolja a kért ügyintézőit, illetve ha ismerik a melléket, a gépi hangot követően továbbra is tárcsázható a korábbi négyjegyű szám.

 

 

                                                 

 

                                                                                                                                                                      


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.