A legidősebb nyugállományú

2016. 04. 05., k - 16:08
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

94. születésnapja alkalmából a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2016. április 5-én Szent György emlékplakettel köszöntötte Dolhai István nyugállományú határőr őrnagyot.

Dolhai István 1949-ben Székesfehérváron kezdte hivatásos szolgálatát. 1956 és 1973 között először útlevélkezelői, majd csoportvezetői beosztásban teljesített szolgálatot Záhonyban. Munkája elismeréséül hat kitüntetésben, illetve számos alkalommal jutalomban és dicséretben részesült.

Az Ajakon, családi körben tartott köszöntés alkalmával Farkas József r. dandártábornok, megyei főkapitány méltatta a nyugdíjas kolléga szolgálatban eltöltött éveit, Dolhai őrnagy pedig örömmel idézte fel szakmai múltját, valamint a fegyveres testületnél átélt kalandos élményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.