A II. és a IV. helyen végeztek

2014. 06. 23., h - 14:59
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiemelkedően teljesítettek a Bács-Kiskun megyei helyszínelők.

Negyedik alkalommal rendezték meg az Országos Balesethelyszínelői Versenyt 2014. június 17-19. között, melynek a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság adott otthont, Tahitótfaluban. A program célja, hogy a balesethelyszínelők szakmai tudásukat elmélyítsék és bemutassák annak fontosságát, valamint lehetőség nyílt a tapasztalat-, illetve információcserére is.

 

A rendezvény első napján a résztvevő csapatok tagjai megkezdték az elméleti versenyt, a második napon a gyakorlati megmérettetéssel folytatódott a küzdelem Mogyoródon, a Hungaroring területén. A résztvevő 20 csapat tagjainak 12 helyszínen kellett számot adniuk a gyakorlati felkészültségükről, melynek keretében konkrét baleseti szituációkat jelenítettek meg, továbbá halottszemle, elsősegélynyújtás, helyszínleírás, kriminalisztikai fényképezés, kihallgatás taktika, helyszínfelmérés és helyszínrajz készítése is szerepelt a feladatok között.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot Tóth Imre r. törzszászlós és Fülep Endre r. törzszászlós képviselte. Tóth Imre helyszínelő az egyéni szakmai elméleti kategóriában az előkelő negyedik helyezést érte el. A versenyzők a gyakorlati versenyszámok során nyújtott kiemelkedő teljesítményükkel az országos versenyen a második legjobbnak bizonyultak.

 

A megmérettetésen a Bács-Kiskun megyei egyenruhások csapatösszesítésben az előkelő IV. helyen végeztek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.