Tour de Hongrie Nógrád megyében
A verseny az összehangolt rendőri forgalomirányításnak köszönhetően zavartalanul folytatódik.
A verseny az összehangolt rendőri forgalomirányításnak köszönhetően zavartalanul folytatódik.
A körzeti megbízottak elfogtak egy férfit Debrecenben.
Közel 300 kisdiáknak tartottak prevenciós délelőttöt a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai Szolnokon.
Három férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyírbátori rendőrök.
Két gondozott szökött meg, egyikük hasba akarta szúrni magát.
Idén hetedik alkalommal szervezett roma származású gyerekeknek vetélkedőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja.
A kecskeméti rendőrök a légtérből figyelve ellenőrizték és vigyázták a megyeszékhely környékén lévő tanyás területeket.
A szentendrei járőrök egy órán belül megtalálták az idős, egészségügyi ellátásra szoruló férfit, akinek eltűnését csütörtökön reggel jelentette be felesége Tahitótfaluban.
A hajdú-bihari rendőrök két körözött személyt is elfogtak.
A vásárosnaményi rendőrök elfogták és előállították a két elkövetőt.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.