Tűzifát vágtak és meleg teát adtak

2017. 01. 10., k - 16:39
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök a társszervekkel közösen ellenőrizték a külterületeken élő időskorúakat.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály rendőrei, a polgárőrökkel és a helyi család és gyermekjóléti központ munkatársaival közösen szervezett akciót 2017. január 10-én kora délelőtt, hogy meggyőződjenek az idős személyek állapotáról és az esetleges segítségnyújtás szükségességéről. Az ellenőrzés a Kecskemét külterületéhez tartozó alsószéktói, kisfái, katonatelepi tanyás területeket érintette. Az akcióban résztvevők meggyőződtek az idős személyek egészségügyi állapotáról, illetve megnézték, hogy rendelkeznek-e a fűtéshez szükséges tűzifával. A felkeresett időskorúak minden esetben jó szívvel fogadták a rendőrök által kínált meleg teát, valamint az egyenruhások felhasogatták a fát és bekészítették a házakba.

A helyi körzeti megbízottak és a polgárőrök továbbra is visszatérően ellenőrzik a tanyás külterületeken élő időskorúakat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.