Szörföst mentettek a Balatonból

2016. 08. 07., v - 11:37
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajbajutott a II. viharjelzésben már nem tudott volna biztonságosan partot érni.

A balatonkenesei vízirendőrök 2016. augusztus 6-án 16 óra 15 perckor a Balatonfüred előtti vízterületen, a parttól mintegy 3 kilométerre észlelték, hogy egy szörfös az erős szélben és hullámzásban magatehetetlenül sodródott. A rendőrök azonnal a bajbajutott segítségére siettek, aki elmondta, hogy parttól már körülbelül 200 méterre volt, de elfáradt és azután már nem tudott partközelbe jutni. A budapesti férfit a sporteszközzel együtt a szolgálati kisgéphajóba emelték és épségben a partra vitték.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.