Szolgálaton kívüli rendőr segített

2017. 11. 19., v - 08:08
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy bajba jutott férfin segített a rendőr Deszk külterületén. A kerékpáros rosszul lett, elesett és nem tudott felkelni.

A Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség járőre szolgálatból tartott haza 2017. november 17-én nem sokkal 22 óra után, amikor arra lett figyelmes, hogy az országút és a kerékpárút között egy férfi fekszik a földön a biciklije mellett. A rendőr megállt és odament a bajba jutotthoz, aki láthatóan rosszul lett és kihűléshez közeli állapotban volt. A járőr azonnal mentőt hívott, kiérkezésükig a férfi mellett maradt, akit végül kórházba szállítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.