Szabálysértési őrizet

2016. 04. 13., sze - 09:07
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két 16 éves lányt értek tetten lopáson egy salgótarjáni üzletben.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt, gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából 2016. április 12-én szabálysértési őrizetbe vett két 16 éves fiatalkorút. A lányok egy salgótarjáni áruházban ruházati cikkeket vittek be a próbafülkébe, melyek közül több terméket magukra vettek, ruházatukba és csomagjaikba rejtettek. Ezt követően az árucikkek kifizetése nélkül, a pénztár mellett elhaladva, megkíséreltek az üzletből távozni, de az alkalmazottak tetten érték őket és rendőri segítséget kértek. A két fiatalkorút a rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.