Sérült férfin segítettek a kistarcsai járőrök

2018. 01. 18., cs - 20:00
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 53 éves férfi egy gödöllői HÉV állomáson esett el és sérült meg súlyosan.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Kistarcsa Rendőrőrs járőrei 2018. január 18-án délelőtt a Gödöllő, Erzsébet park HÉV megállónál figyeltek fel egy földön fekvő férfira. Azonnal a magatehetetlenül fekvő személyhez siettek, akinek fején erősen vérző sérülés volt. A sebre nyomókötést helyeztek, majd egy pokrócra fektették a férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint rosszul lett, majd elesett és így sérült meg a délelőtt folyamán.

Az időközben értesített mentőszolgálat munkatársai elsődleges adatok szerint súlyos sérüléssel vitték kórházba a férfit.   

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.