Segítettek a balatonfüredi vízirendőrök

2016. 08. 01., h - 09:52
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kitörött az árboca a kishajónak, két utasa nem tudott vele a partra jutni.

A balatonfüredi vízirendőrök 2016. július 31-én 18 óra 30 perckor a Balatonfüred előtti vízterületen a parttól mintegy 500 méterre egy kishajóra lettek figyelmesek, amelynek az árboca kitörött és a rajta utazó két férfi nem tudott vele a partra jutni.

                                                                                  

A rendőrök a vízi sporteszközt vontára vették és a közeli kikötőbe vontatták. A mentés ideje alatt I. fokú viharjelzés volt érvényben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.