Rendőröktől kaptak segítséget

2018. 02. 27., k - 08:20
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök segítettek azon az asszonyon és családon, akiknek házuk fűtetlen volt, tüzelőjük pedig elfogyott.

Egy idős nő tett bejelentést a rendőrségre 2018. február 25-én 12 óra 45 perckor arról, hogy derecskei otthonában nem tud fűteni, a lakásban nagyon hideg van. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai az asszony segítségére siettek. A nő elmondta nekik, hogy elfogyott a tűzifája, nincs lehetősége ismét vásárolni és a telkén lévő másik épületben lakó házaspár és kislányuk is hasonló helyzetben van. A rendőrök felvették a kapcsolatot a Derecskei Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársaival és közösen szállítottak a rászorulóknak tűzifát, valamint takarókat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.