Rendőrök segítettek kereket cserélni egy bajba jutott férfinak

2018. 03. 02., p - 13:52
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Járőrszolgálat ellátása során lettek figyelmesek a főúton veszteglő autóra a baktalórántházi rendőrök.

Műszaki meghibásodás miatt leállásra kényszerült a 41-es számú főút 15. kilométerében 2018. március 1-jén hajnal 2 óra körül egy terepjáróval közlekedő 62 éves nyírmadai férfi. A baktalórántházi rendőrök járőrszolgálat ellátása során találtak rá a veszteglő gépkocsiban várakozó sofőrre. A járművezető elmondta, hogy Nyíregyháza felől Levelek irányába tartott, amikor a gépkocsija jobb első kereke defektes lett. Elpanaszolta továbbá, hogy a késői időpontra tekintettel egyenlőre senkit nem tudott utolérni, aki segíteni tudna neki a hazajutásban. A rendőrök a rendkívüli hidegben azonnal a bajba jutott férfi segítségére siettek és megkezdték a defektes kereket kicserélni. Időközben a helyszínre érkezett a járművezető egyik hozzátartozója, akit sikerült kiértesíteni a történtekről, így biztonságban sikerült hazajutnia a sofőrnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.