Rendőri segítség a rendkívüli hidegben

2017. 01. 09., h - 15:51
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A heves megyei rendőrök biztonságba helyeztek egy férfit, továbbá teával, takaróval segítették a rászorulókat.

A káli körzeti megbízottak 2017. január 7-én 3 óra körül a Kápolnai úton figyelmesek lettek egy zavartan viselkedő személyre, akiről megállapították, hogy térben és időben nehezen tájékozódik. A feltett kérdésekre a férfi összefüggéstelenül válaszolt, továbbá elmondta, hogy nagyon fázik. A 62 éves pétervásárai lakos átfagyott a rendkívüli hidegben, remegett, ujjait nehezen mozgatta, ezért a rendőrök takarót adtak neki és a szolgálati gépkocsiba ültették, majd értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik kórházba szállították.

A Heves megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a dermesztő hidegben kiemelt figyelmet fordítanak az egyedül élőkre, rászorulókra, továbbá a közterületen tartózkodóknak meleg teával, takaróval segítenek.

A következő napokban sem enyhül a hideg, ha segítségre van szüksége, hívja a 107 vagy 112-es központi segélyhívó számok valamelyikét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.