Rendőri intézkedés közben vesztette életét egy férfi Újpesten

2017. 08. 04., p - 18:21
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonnal megkezdték a férfi újraélesztését, amely nem járt sikerrel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2017. augusztus 4-én 15 óra 15 perckor intézkedtek Budapest IV. kerületében egy 57 éves járművezetővel szemben. A férfi az intézkedés során rosszul lett és eszméletét vesztette. A rendőrök megkezdték az újraélesztését, értesítették a mentőszolgálatot.

A gyors beavatkozás ellenére a férfi a helyszínen életét vesztette.

A haláleset körülményeinek kivizsgálása az ügyészség közreműködésével folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.