Rendőri felvezetéssel a kórházba

2018. 09. 21., p - 16:36
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kórházba siető sofőr, a tatabányai rendőrök segítségét a hívásfogadó központon keresztül is megköszönte.

Tatabánya térségben az 1-es számú főúton haladt egy személygépkocsi 2018. szeptember 21-én 9 óra 50 perc körül, amikor annak vezetője megállt az intézkedő Polgár László r. főtörzsőrmester és Zöld Edina r. főtörzsőrmester mellett. A sofőr segítséget kért a rendőröktől. A férfi elmondta, hogy a tatabányai kórházba tartanak egy beteg asszonnyal, akinek sürgős orvosi kezelésre van szüksége. A rendőrök azonnal bekapcsolták a szolgálati gépjármű megkülönböztető jelzéseit, és percek alatt felvezették a járművet a kórházig. Később a kórházba siető sofőr a tatabányai rendőrök segítségét a hívásfogadó központon keresztül is megköszönte.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.