Napok óta hiába hívta

2018. 06. 29., p - 21:59
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök gyors és határozott reakciója segített egy bajba került férfin, aki így időben orvosi segítséget kapott.

A Budaörsi Rendőrkapitányság járőrei 2018. június 29-én késő délután kapták a jelzést, amely szerint egy férfi egy budaörsi lakóházból segítséget kért. A járőrök haladéktalanul a címre vonultak, ahol a bejelentő elmondta, hogy ismerősét három napja próbálja telefonon elérni, azonban ez nem sikerült neki és a megszokottól eltérően ismerőse sem kereste őt.

A rendőrök ezután a keresett férfi mobiltelefonszámát tárcsázva hallották, amint az a lakásban kicseng, azonban bentről semmilyen válaszreakciót nem kaptak sem kopogásra, sem csengetésre. Mivel félő volt, hogy a vélelmezetten a lakásban tartózkodó férfi segítségre szorul, így a bejárati ajtót betörve a rendőrök az ingatlanba bementek. Az egyik szoba padlóján magatehetetlenül fekve megtalálták a 61 éves férfit, aki ugyan eszméleténél volt, de gyenge életjeleket mutatott és zavartan viselkedett, önállóan nem tudott volna segítséget kérni. Az időközben értesített mentőszolgálat munkatársai stroke gyanújával vitték kórházba a bajba került urat.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!