Minden helyzetben…-videóval

2016. 09. 16., p - 11:31
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy fáról hozták le azt a fiatalembert, aki ijedtében mászott a magasba.

Segélykérésről érkezett bejelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába még 2016. szeptember 7-én 13 óra 10 perckor. A telefonáló ugyanis segélykiáltásokat hallott Bőcs külterületi részén az úgynevezett Kék hídnál.

A helyszínre kiérkező rendőrök észrevették, hogy egy magas fán, mintegy hét méter magasságban kért segítséget egy fiatalember. Félő volt, hogy a kapaszkodásban már elfáradt 17 éves fiú leeshet, így a rendőr az azonnali segítségnyújtás mellett döntött, így felmászott maga is, majd együtt lejöttek.

A mentőakció sikeres volt, s mint utólag kiderült a fiatal egy vaddisznótól ijedt meg, így mászott fel a fára, ahonnan egyedül lejönni már nem tudott. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.