Mentettek a fonyódi vízirendőrök

2016. 08. 10., sze - 08:24
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megrongálódott a kishajó vitorlázata, beázott a külmotorja, idős vezetője a vízen vesztegelt.

A fonyódi vízirendőröktől kért segítséget 2016. augusztus 9-én 20 óra 8 perc körüli időben egy férfi, aki elmondta nekik, hogy édesapja Szigliget és Balatonfenyves közötti vízterületen hajózott, amikor az erős szél megrongálta a vitorlázatot, a külmotor pedig a nagy hullámzás miatt beázott és működésképtelenné vált.

A rendőrök megtalálták a kishajót és annak 75 éves vezetőjét. Az egyik rendőr átszállt a vitorlásra és segített a kötelek összekötésében és a horgonykötél elvágásában, mert az erősen billegő hajón az idős férfi ezeket a feladatokat már nem tudta ellátni.

Az egyenruhások a kishajót vontára vették és  vezetőjével együtt a szigligeti kikötőben épségben biztonságba helyezték. Az intézkedés ideje alatt II. fokú viharjelzés volt érvényben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.