Mentettek a balatonfüredi vízirendőrök

2016. 08. 22., h - 09:02
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt emberrel a fedélzetén vesztegelt a vízen a vitorlás.

A balatonfüredi vízirendőrök 2016. augusztus 21-én 14 óra 20 perc körül Csopak előtti vízterületre mentek, mert a parttól mintegy 600 méterre egy kishajó motorja feltekerte a lekötő kötelét és az erős szél és a hullámzás miatt nem tudott a parthoz jutni. Az egyenruhások a vitorlást a rajta lévő öt emberrel együtt az alsóörsi kikötőbe vontatták, ahol épségben biztonságba helyezték őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.