Mentés a Balatonból

2016. 08. 08., h - 14:34
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kettétört a szörfdeszka árboca.

A balatonföldvári vízirendőrök 2016. augusztus 7-én 11 óra 58 perckor a Balatonakali előtti vízterületen, a parttól mintegy 600 méterre észlelték, hogy egy szörfdeszkába kapaszkodó férfi kért segítséget. A rendőrök azonnal a bajbajutott segítségére siettek, aki elmondta, hogy az erős szélben ( I. fokú viharjelzés volt érvényben ) kettétört az árbocrúd, ezért már nem tudott volna biztonságosan partközelbe jutni. A balatonakali lakost a sporteszközzel együtt a szolgálati kisgéphajóba emelték és épségben a partra vitték.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.