Meleg teával kínálták a baleset érintettjeit

2017. 01. 10., k - 15:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset után, a hideg szélben várakozókat a bajai rendőrök az ellátmányként kapott meleg teából kínálták meg.

Egy személygépkocsi haladt az 51-es számú főúton - Érsekcsanád felől Baja irányába - 2017. január 09-én 15 óra 25 perckor, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulatban a gépjármű lehaladt az úttestről és az árokban felborult. A gépjárműben utazó két személy nem sérült meg. A helyszínre a Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának balesethelyszínelő rendőrei érkeztek. Az eset körülményeinek tisztázása közben a hideg szélben várakozókat a rendőrök az ellátmányként kapott teából kínálták meg, akik szívesen fogadták a forró italt.

     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.