Megtalálták a mátraderecskei nőt

2017. 03. 10., p - 13:02
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szerencsésen zárult a közel 100 fő több napos kutatómunkája.

Az Egri Rendőrkapitányság körözési eljárást indított egy 27 éves mátraderecskei nő eltűnés ügyében, aki 2017. március 5-én 16 óra körül otthonából ismeretlen helyre távozott.

A Heves megyei rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a helyi polgárőrökkel, a Kékes Kutató Mentőcsoport tagjaival, helyi lakosokkal, továbbá a Készenléti Rendőrség helikopterével is a fiatal nő felkutatását, mely több nap után vezetett eredményre.

A rendőrök 2017. március 10-én 9 óra 45 perckor Mátraderecske külterületén sértetlenül megtalálták az eltűnt személyt, akit azonnal orvosi ellátásra szállítottak.

Az Egri Rendőrkapitányság köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítettek a kutatásban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.