Megtalálták a körözött tehergépjárművet

2018. 07. 25., sze - 12:19
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök a hegyeshalmi határátlépési pont közelében két órán belül megtalálták és feltartóztatták a keresett járművet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi nyomozói kérték a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság segítségét egy körözés alatt álló tehergépkocsi megtalálásához 2018. július 24-én 16 óra 30 perckor. A sértett feljelentése alapján egy nyerges vontató bérleti szerződését, mint bérbeadó felmondta, ám azt a bérbevevő nem adta vissza. A rendelkezésre álló adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a bejelentés időpontjában a jármű az M1 autópályán Hegyeshalom irányába közlekedett. A megyei rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja - a kapott információk alapján - azonnal intézkedett a tehergépjármű felkutatására. Ennek eredményeképpen az M1-es autópálya hegyeshalmi határátlépési pontja közelében a rendőrök a járművet észlelték, feltartóztatták, vezetőjét pedig a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították. A nagy értékű vontatót a helyszínre érkező tulajdonosnak átadták.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya sikkasztás bűntett gyanúja miatt eljárást indított.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!