Megtalálták

2017. 02. 05., v - 10:11
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi eltévedt a sötétben a vasúti sínek mellett. A rendőrök időben megtalálták a bajbajutottat Törökszentmiklós és Szajol között.

Egy nő kért telefonon segítséget 2017. február 4-én este a rendőrségtől, mert volt élettársa felhívta, hogy valahol a vasúti sínek mellett eltévedt. Elmondta, hogy a férfi beteg és rendszeresen gyógyszert szed.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központ ügyeletesének sikerült felvennie telefonon a kapcsolatot a férfival, aki elmondta a rendőrnek, hogy kerékpárral indult útnak a tiszatenyői vasútállomásról Szajol irányába a sínek mentén, azonban besötétedett és eltévedt, nem tudja, hol van. Az ügyeletes folyamatosan tartotta vele a kapcsolatot, hogy megpróbálja a tartózkodási helyét meghatározni. Közben a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság járőrei és a segítségükre érkező mezőőr megkezdték a bajbajutott keresését. Az ügyeletesnek a több mint egy órán át tartó telefonbeszélgetés során sikerült megállapítania a férfi vélhető tartózkodási helyét a sínek mellett. A helyszín nehézkes megközelítése miatt - a szükséges egyeztetéseket követően -, egy járőr felszállt a Szajolba induló tehervonatra, hogy ellenőrizze az adott vasúti szakaszt. A férfit negyed óra múlva épségben megtalálták, majd a tehervonattal a szajoli vasútállomásra vitték. A rendőrök - orvosi vizsgálatát követően - törökszentmiklósi lakcímére vitték a férfit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.