Magatehetetlenül sodródott a viharban

2018. 10. 24., sze - 11:40
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiszai vízirendőrök segítettek egy nádasba sodródott lakóhajón a Tisza-tavon.

Egy lakóhajó tulajdonosa kért segítséget 2018. október 23-án délután a rendőrségtől, mert hajója a Poroszlói-medencében magatehetetlenül kisodródott és a fa tőkék között megakadt. A férfi elmondta, hogy a hajó motorja leállt és így az erős, viharos szélben egy nyílt vízen lévő nádfalhoz sodródott. A Kiskörei Vízirendészeti Rendőrőrs rendőrei siettek segítségére, akik telefonon tartották a bajbajutottal a kapcsolatot. A vihar és a víz alatti akadályok nehezítették a mentést. A vízirendőröknek végül sikerült megközelíteniük a lakóhajót. Átdobtak egy kötelet, amelyet a férfi a hajója orrához erősített. A járőröknek így sikerült hátramenetben kivontatniuk a nyílt vízterületre, ahonnan – biztonságosabb rögzítést követően – kivontatták a szélvédett területre, majd kikötöttek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.