Lovas rendőrök Veszprémben

2017. 07. 18., k - 10:37
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség lovas járőrei a megyeszékhelyen szolgáltak.

A Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának vezetője, Madarász Róbert rendőr őrnagy és járőrparancsnoka Sziráczki Tibor rendőr főtörzszászlós 2017. július 17-én lovas járőrszolgálatot látott el Veszprémben. A lovas járőrök a közbiztonság fenntartása érdekében a megyeszékhely turisztikailag frekventált területét ellenőrizték az állampolgárok pozitív fogadtatása mellett.

A nyolc éves Sekély és Sámán nevű szolgálati lovak négy éve kerültek a Készenléti Rendőrség állományába, fél éves kiképzést követően kezdték meg járőrszolgálatukat. 

A lovas járőrökkel a Balaton partján az elkövetkező napokban is találkozhatnak a nyaralók és az ott élők. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.