Közlemény

2017. 02. 08., sze - 12:29
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK határozottan visszautasítja az alaptalan vádakat. A rendőrök körözött személy miatt intézkedtek a metrómegállóban.

A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága részéről körözött személyről érkezett bejelentés 2017. február 7-én 16 óra 38 perckor a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A BRFK két rendőre a fővárosi Határ úti metrómegállóban körözött személyt igazoltatott és fogott el. A rendőri intézkedésnek semmilyen köze nem volt az aláírásgyűjtési akcióhoz.

A helyszínen két láthatósági mellényt viselő rendőr intézkedett, a többi formaruhás személy nem rendőr. Az intézkedés időtartamát – tekintettel arra, hogy körözött személlyel szemben kellett intézkedni – a szakszerűség indokolta.

Több sajtóorgánum állításával ellentétben a rendőrök nem álltak sorfalat az aláírásgyűjtő pult körül és  az aláírásgyűjtőkkel nem kommunikáltak, így a rendőr semmilyen tájékoztatást és választ nem adott az aláírásgyűjtőknek. A rendőrök nem az aláírásgyűjtők távozásához igazították távozásukat, hanem az intézkedés befejezését követően 17 óra 40 perckor hagyták el a helyszínt.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos jogszabályok szerint végzi a tevékenységét, a rendőrök a közterületen a közrendet és a közbiztonságot, valamint az aláírásgyűjtők biztonságát védik. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.