Közlemény

2016. 07. 06., sze - 13:53
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt intézkednek a rendőrök a Városligetben.

A rendőrök 2016. július 6-án Budapesten a XIV., Olof Palme sétány 3-5. szám előtt – egy magánszemély által bejelentett rendezvény helyszínén – intézkednek, mert a jelenlévők elállták az utat és megakadályozták egy munkagép bejutását a területre. 

A személyek a rendőri felszólításnak nem tettek eleget, és magatartásukkal ellenszegültek a jogszerű intézkedésnek.

A helyszínen a rendőrök eddig összesen 36 fővel szemben intézkedtek, akik közül három főt előállítottak. Az előállításokra két esetben szabálysértés továbbfolytatása, egy esetben bűncselekmény - hivatalos személy elleni erőszak - elkövetése miatt került sor, mert az intézkedés alá vont személy megtámadott egy rendőrt. A támadót a rendőrök a Budapesti Nyomozó Ügyészségre előállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.