Közlemény

2016. 06. 28., k - 16:28
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rendőri intézkedés a Városligetben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2016. június 28-án 10 óra 57 perckor érkezett állampolgári bejelentés, hogy Budapesten a XIV. kerület Hermina úton tüntetés van, a jelenlévők elállják az utat és a terelőkordont akarják lebontani.

A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy egy közel 70 fős csoport az építkezési kordont áttörte és az építési területre behatolt, ahol demonstrációt kezdett. Tekintettel arra, hogy a demonstráció az Alaptörvényben rögzített békés gyülekezési jellegét elveszítette, a rendőrség felszólította a jelenlévőket a rendezvény befejezésére és a terület elhagyására. Az intézkedés során a rendőrök – mivel a rendőri felszólításnak nem tettek eleget – a területről 33 főt kivezettek, 1 főt előállítottak, valamint 1 fővel szemben biztonsági intézkedést hajtottak végre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.