Körzeti megbízott segített

2017. 03. 02., cs - 09:07
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rosszul lett otthonában a gyöngyöstarjáni férfi.

A gyöngyöstarjáni körzeti megbízott segítségét kérte 2017. március 1-jén kora délután egy helyi lakos, aki elmondta, hogy egy 66 éves férfit már napok óta nem látott, ezért többször is megjelent nála, de ő nem nyitott ajtót. A jelzést követően a rendőr megjelent az egyedül élő férfinél és bement a házába, mivel a köszönésre nem reagált, majd az egyik helyiségben az ágyon fekve, rossz egészségügyi állapotban találta meg.

A körzeti megbízott azonnal értesítette a mentőszolgálat munkatársait, akik az idős embert kórházba szállították, továbbá intézkedett a háza vagyonvédelmének biztosításáról.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.