Kocsmában görkorizott

2016. 07. 28., cs - 09:40
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer birtoklása vétség elkövetésének gyanúja miatt eljárást indított a Keszthelyi Rendőrkapitányság.

A rendőrségre bejelentés érkezett 2016. július 28-án 0 óra 25 perckor, hogy Balatongyörökön, az egyik sörözőben egy férfi görkorcsolyázik, zaklatja és lökdösi a vendégeket.

A 39 éves személy a helyszínre érkező járőrök többszöri felszólítása ellenére sem hagyta abba cselekményét, ezért előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra és zavart viselkedése miatt kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak vele szemben, ami pozitív eredményt jelzett. A férfi kihallgatása során azt mondta a nyomozóknak, hogy rendszeresen fogyaszt kábítószert.

Az ügyben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének gyanúja miatt indult nyomozás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.