Kiugrott a csónakból

2018. 08. 11., szo - 18:20
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fejest ugrott a 70 centiméteres Tiszába a fiatal.

Szolnoknál, a Tisza folyón haladt a társaság motorcsónakkal 2018. augusztus 11-én délután, amelyen összesen nyolcan tartózkodtak. Az egyik utas, egy fiatal fiú hirtelen levetette pólóját és a mozgó csónakból fejest ugrott a Tiszába, a part közelében. A társaság tagjai észlelték, hogy arccal a vízben fekszik. Kihúzták a szárazföldre és segítséget hívtak. A mentőszolgálat munkatársainak egy hajótulajdonos nyújtott segítséget, hogy mihamarabb a sérülthöz jussanak. A közeli kikötőben felvette őket hajójába, amellyel a 19 éves fiatalhoz szállította őket. Időközben a Szolnoki Vízirendészeti Rendőrőrs parancsnoka is a helyszínre érkezett a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársával, és segített a sérültet a hajóba emelni. A partra szállították, ahol a szolnoki Körzeti Megbízotti Alosztály vezetője is közreműködött a sérült fiú mentőgépkocsiba való beemelésében.

 

A nagy forróság sokakat a víz mellé csábít. Kérjük, fogadják meg tanácsainkat, amelyekről bővebben itt olvashatnak!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége az ötéves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 33 éves férfit, aki testvérének iratait felhasználva rejtőzködött Magyarországon.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.