Két idős embert inzultált

2016. 07. 25., h - 11:28
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A körzeti megbízottak 5 perc alatt azonosítottak és elfogtak egy 30 éves hévízi férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

A rendőrségre 2016. július 24-én 9 óra 50 perckor érkezett bejelentés, hogy az egyik templom előtt Hévízen, egy férfi minden előzmény nélkül levette a sapkát egy idős bácsi fejéről és azt elhajította, ezt követően pedig kivette járóbotjait egy idős asszony kezéből. A néni segítségére siető férfit az elkövető lökdösni kezdte és egy alkalommal a nyakát is megfogta. Az eset következtében senki nem sérült meg.

A körzeti megbízottak pillanatok alatt elfogták Hévízen, a Kossuth Lajos utcában sétálgató 30 éves helyi férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított az ügyben.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.