Kábítószer volt a körözött férfinál

2017. 11. 21., k - 09:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a 28 éves férfit, aki ellen országos elfogatóparancs volt érvényben.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Célkörözési Csoportjának nyomozói 2017. november 20-án 17 órakor Budapest, XIII., Madarász utcai parkolóban igazoltattak egy 28 éves férfit. A rendőrök a férfi iratainak ellenőrzésekor megállapították, hogy ellene a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki. A rendőrök az ellenőrzés során végrehajtott ruházatátvizsgáláskor a férfi kabátjának zsebében kábítószergyanús fehér port találtak. K. Ádámot a nyomozók elfogták és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott. A nyomozók a székesfehérvári lakost csalás bűntett és kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.