Jogosítvány nélkül, tiltott szer hatása alatt vezetett

2021. 01. 23., szo - 08:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök a személygépkocsi vezetője és utasa ellen is eljárást indítottak.

A helyi járőrök Tatabányán állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2021. január 21-én délután. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a 19 éves sofőr nem rendelkezik jogosítvánnyal, valamint az is, hogy a gépkocsira nem kötöttek kötelező biztosítást, és ideiglenes kivonták a forgalomból. Az egyenruhások a férfi és utasa viselkedéséből arra következtettek, hogy mindketten bódító szer hatása alatt állnak, ezért előállították őket a Tatabányai Rendőrkapitányságra. A két férfival szemben kábítószertesztet alkalmaztak, ami pozitív lett, ezért ellenük kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak. A sofőrrel szemben emellett szabálysértési eljárás is indult, és vizsgálják, hogy megvalósította-e a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.