Időben érkeztek

2018. 04. 16., h - 16:37
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Időben megtalálták a törökszentmiklósi nőt.

Egy kétségbeesett törökszentmiklósi nő hívta fel 2018. április 16-án 14 óra 34 perckor a 112-es központi segélyhívót. Elmondta, hogy végzetes lépésre szánta el magát. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának ügyeletese, Ács Tímea rendőr főtörzszászlós szóval tartotta a mobiltelefonjáról beszélő hölgyet és próbálta megtudni tőle, merre is irányítsa a segítséget. A nő azt mondta az ügyeletesnek, hogy gyógyszereket vett be és nem igazán tudja, most hol van. A főtörzsőrmester kérte, hogy írja le, mit lát maga körül, majd – rátermettségének és helyismeretének köszönhetően – a leírás alapján a járőröket egy törökszentmiklósi tó környékén lévő bokros területre irányította. Itt a rendőrök rövid időn belül rátaláltak az elkeseredett asszonyra. Rózsa Attila rendőr törzsőrmester és Kollár Zoltán rendőr törzsőrmester a bozótos területről kisegítették a nőt és az időközben helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársaihoz kísérték, akik további ellátás céljából kórházba vitték a törökszentmiklósi lakost.   

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.