Időben érkezett a segítség

2018. 02. 20., k - 12:56
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök civilek jelzése alapján siettek egy 84 éves asszony segítségére Belegen.

A nagyatádi körzeti megbízottakhoz 2018. február 19-én délután érkezett bejelentés a belegi családsegítő szolgálat munkatársaitól, miszerint egy idős asszony házába nem tudnak bejutni, mert a nyílászárók zárva vannak. Kiabálásukra a hölgy jelezte, hogy rosszul van, ezért nem tud ajtót nyitni, pár perc elteltével pedig már válaszolni sem tudott. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek és betörték az ajtót, majd időközben értesítették a mentőket. A segítségre szorulóra félig ájult és nagyon rossz állapotban találtak rá, őt a mentőszolgálat a helyszínen ellátta és a Nagyatádi Kórházba szállította.  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.