Három órán belül elfogták

2016. 06. 22., sze - 08:41
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint kerékpárt tulajdonított el a 19 éves hevesi férfi.

Egy hevesi lakos tett bejelentést 2016. június 20-án a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint ismeretlen tettes 10 óra 30 perc és 15 óra 20 perc között a lakásához tartozó lépcsőházból eltulajdonította a lezárt kerékpárját.

A járőrök a helyszíni adatgyűjtést követően három órán belül elfogtak egy 19 éves helyi férfit, akinél megtalálták az eltulajdonított kétkerekűt.

M. Istvánt a rendőrök előállították a Hevesi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, továbbá beismerő vallomást tett.

A férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.