Gyors segítség

2018. 04. 18., sze - 15:52
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolnoki rendőrök nyújtottak elsősegélyt egy 89 éves néninek. A Police Medic egészségügyi képzésen tanultak ismét segítségükre voltak.

A Szolnoki Rendőrkapitányság épülete előtt esett el egy 89 éves néni 2018. április 18-án délelőtt. Három szolgálatban lévő járőr, Tóth Róbert rendőr főtörzsőrmester, Burik Dorián rendőr őrmester és Barna Sándor rendőr őrmester szerencsére észlelték a balesetet és azonnal a segítségére siettek. Felültették a vérző fejű asszonyt és a náluk lévő Police Medic egészségügyi táskából kivett jóddal fertőtlenítették, majd nyomókötéssel rögzítették a sebeket.

A néni elmondta, hogy idős korából adódóan már nagyon bizonytalan a járása, feltehetően ezért esett el. Az időközben értesített mentőszolgálat munkatársai az elsődleges ellátást követően kórházba vitték az asszonyt.

b

 

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.