Gyalogos a főúton

2015. 05. 29., p - 12:54
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőröknek is köszönhető, hogy sérülésmentesen került otthonába az a férfi, aki a 8-as számú főútvonalon gyalogosan közlekedett.

A gépkocsizó járőrszolgálatot teljesítő rendőrök és rendészeti szakközépiskolai hallgatók 2015. május 28-án 11 óra körüli időben arra figyeltek fel, hogy egy férfi gyalogosan közlekedik a forgalmas főútvonalon.

Az igazoltatott 62 éves férfi zavartan viselkedett és összefüggéstelenül adta elő, hogy miért sétál a forgalomban.

Sikerült megállapítani, hogy a férfi Fejér megyei otthonától, mintegy 50 km-t tett meg.

A járőrök értesítették az idős férfi hozzátartozóját, aki gondoskodott a hazaszállításáról.

A maratoni távolságot megtevő gyalogos már többször is elment otthonról a család figyelmét kijátszva, de ilyen jelentős útra eddig még nem vállalkozott.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.