Erős szél a Velencei-tavon

2016. 08. 07., v - 08:17
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi vízirendőrök egy gyereket és öt felnőttet mentettek ki a tóból.

A vízi körzeti megbízottak a Velencei-tó, Büdös-nád alatti vízterületre siettek 2016. augusztus 6-án délután, mivel észrevették, hogy túrakenukkal sportoló emberek a területre beszorultak, onnan a hirtelen feltámadt nagy szél miatt önerőből partra érni nem tudnak. A rendőrök szolgálati kisgéphajójukba segítették a bajba jutott kilenc éves fiút és az öt felnőttet, majd kenujukkal együtt a partra vitték őket. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.