Eltűnt férfin segítettek

2017. 09. 29., p - 12:21
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőr és Roy nevű nyomkövető kutyája a bejelentéstől számított három órán belül megtalálta a kazári erdőben eltűnt férfit.

A körzeti megbízottat a helyi polgárőrség egyik tagja kereste meg 2017. szeptember 28-án 18 óra 30 perckor azzal, hogy egy férfi a kora délutáni órákban lakóhelyéről a Kazárhoz közeli erdőbe ment és oda nem tért vissza.

Az értesítést követően azonnal megkezdődött az 50 éves férfi keresése, melyben a körzeti megbízott, valamint a Salgótarjáni Rendőrkapitányság több munkatársa, a helyi polgárőrség tagjai és a helyi vadász is segített, valamint a Cserhát Különleges Mentőcsoport keresőkutyájával és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztály szakembere nyomkövető kutyájával is részt vett.

Az erdőben, egy bokros területen Béres Péter címzetes rendőr főtörzszászlós Roy nevű négylábú segítőjével 21 óra 35 perckor találta meg a földön ülő, kissé zavart eltüntet. A rendőrök mentőt hívtak, akik ellátása céljából kórházba szállították a férfit.  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.